Ön itt áll: PályázóknakPályázatokMagyar-japán Tét (TÉT_16_JP)
Kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködés támogatása, a magyar-japán relációban (TÉT_16_JP)
Meghirdetés dátuma: 2016. október 04.
Módosítás:
Következő beadási határidő:
Elektronikus benyújtás határideje: 2016. december 05.
2016. december 05.
Postára adás határideje: 2016.12.05
Pályázat benyújtója
Vállalkozás
Támogatásra jogosultak köre
Vállalkozói kutatóhely, Vállalkozás (nem kutató jellegű), Nonprofit kutatóhely
Keretösszeg
50 000 000 Ft
Pályaművek száma
4-8 db
Igényelhető támogatás
5 MFt
Pályázat futamideje
24 hónap
Pályázat értékelője
NKFI Hivatal
A 2016. június 7-én meghirdetett TéT_16 pályázati felhívás kiegészítése a magyar-japán együttműködésben folyó ipari kutatás-fejlesztési együttműködések, ezen belül főként a kutatói mobilitás támogatására.

A pályázat benyújtásának határideje

A pályázatok benyújtása 2016. október 4-től 2016. december 5-ig lehetséges, a rendelkezésre álló keret kimerüléséig. Az pályázatok benyújtásának módjára és helyére vonatkozóan a TéT_16 pályázati felhívás 7. pontjában foglaltak az irányadóak.

A pályázati felhívás célja

A pályázat nyitott bármely tématerületre, ezen belül azonban prioritást élveznek az alábbi tudomány- és technológiai területek:

  • egészségügyi kutatások/élettudományok 
  • anyagtudományok és nanotechnológia 
  • természeti katasztrófák megelőzése és kárenyhítés

Az elszámolható költségek köre

  • kiutazó magyar kutató kiutazási és helyközi utazási költsége, biztosítási díja, napidíja (havidíja)

A támogatás egyéb fő feltételei

  • A projekt megvalósításának legkorábbi kezdő időpontja 2017. április 1.
  • A projekt befejezésére rendelkezésre álló időtartam 24 hónap.

Az igényelhető támogatás mértéke

Az NKFI Hivatal a pályázat célkitűzéseit a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból összesen 50 millió forint keretösszeggel támogatja az adott relációban. Projektenként maximum 5 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatás igényelhető, a rendelkezésre álló forrás erejéig.

Ügyfélszolgálat elérhetősége:
email: nkfialap@nkfih.gov.hu 
telefon: +36 (1) 795 9500

Személyes (előzetes egyeztetés alapján): 1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1. (2. emelet)

Ügyfélfogadási idő: Hétfőtől csütörtökig 09:00-16:00, pénteken 09:00-12:00.

Módosult a TÉT_16_JP pályázati felhívás

Módosult a TéT_16 pályázati felhívás kiegészítése, amely a magyar-japán együttműködésben folyó ipari kutatás-fejlesztési együttműködéseket, ezen belül főként a kutatói mobilitást támogatja.

A TÉT_16_JP felhívás szövegében az alábbi változás történt.

„8. Egyéb korlátozások

Annak igazolására, hogy a pályázatban megjelölt japán partner is elkötelezett a projektjavaslat kétoldalú megvalósítása iránt, a pályázati útmutató 16. pontjában szereplő dokumentumokon túlmenően kötelező a japán partner által kitöltött, aláírt és elektronikus formában visszaküldött „Együttműködési nyilatkozat” (Declaration on International Cooperation) csatolása is. Az „Együttműködési nyilatkozat” sablonját a pályázati csomag tartalmazza."

Tovább a pályázati felhívás oldalára: Kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködés támogatása, a magyar-japán relációban (TÉT_16_JP)

Utolsó módosítás: 2017. december 06.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Támogatott projektek a magyar-japán kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködésben (TÉT_16_JP)

Magyar-japán kooperációban megvalósuló kutatási projektek hazai támogatásáról született döntés a különböző relációkban meghirdetett nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködés keretében. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett pályázati felhívások segítik az adott relációval kétoldalú TéT együttműködés keretében folytatott kutatások résztvevőinek mobilitását, valamint egyre inkább ösztönzik a nagyobb volumenű, projektalapú együttműködést is.

TÉT_16_JP pályázati felhívásra a beadási határidőig 23 pályázat érkezett, amelyből 19 bizonyult formai szempontból megfelelőnek és tartalmi értékelésre alkalmasnak. A pályázatokat kijelölt szakértői csoport értékelte és rangsorolta. Mivel ebben a konstrukcióban nem kétoldalú finanszírozásról van szó, vegyesbizottsági ülésre nem került sor, így az Innovációs Testület a szakértői csoport előterjesztése alapján hozott döntési javaslatot: 12 pályázatot támogatásra, 7-et pedig elutasításra javasolt az NKFI Hivatal elnökének.

Ennek alapján 8 egyetem és 2 akadémiai kutatóközpont 12 projektje kapott vissza nem térítendő támogatást az NKFI Alapból, összesen mintegy 49 millió Ft értékben.

TÁMOGATOTT PROJEKTEK

Támogató: NKFI Hivatal
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2017. augusztus 21.

Projekt azonosító száma
A pályázó(k) neve
Projekt címe
Odaítélt támogatás
(Ft)

Projekt elszámolható összköltsége
(Ft)

TÉT_16-1-2016-0198
Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpont
Vulkanológiai kutatások müografikus megfigyelő rendszerrel
4 372 000
4 372 000
TÉT_16-1-2016-0197
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Nemzetközi együttműködés a fehérjék kóros aggregációjának vizsgálatára
3 370 000
3 370 000
TÉT_16-1-2016-0191
Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont
A CBF14 transzkripciós faktor promoterének analízise
4 988 000
4 988 000
TÉT_16-1-2016-0195
Pannon Egyetem
Nanoaeroszolok természetes és mesterséges eredetű radionuklid koncentrációjának vizsgálata Fukushima környezetében lévő lakóépületekben és a természetben
4 900 000
4 900 000
TÉT_16-1-2016-0202
Magyar Tudományos Akadémia, Wigner Fizikai Kutatóközpont
Szerkezeti rendezetlenség vizsgálata diffrakcióval és számítógépes szimulációval
3 567 000
3 567 000
TÉT_16-1-2016-0203
Szent István Egyetem
Klímaadaptációs képesség és termesztésbiztonság fokozása a Solanaceae családban
3 083 054
3 083 054
TÉT_16-1-2016-0188
Szegedi Tudományegyetem
Dinamikus rendszerek alkalmazásai a populációbiológiában és a járványtanban
4 020 000
4 020 000
TÉT_16-1-2016-0190
Óbudai Egyetem
Új módszer nano-hűtőközegek hűtési képességének kvantitatív jellemzéséhez
2 278 000
2 278 000
TÉT_16-1-2016-0204
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Szubkritikusság mérési módszereinek elméleti és kísérleti vizsgálata
3 905 520
3 905 520
TÉT_16-1-2016-0186
Nyugat-magyarországi Egyetem
Extraktanyag transzporton alapuló hidrotermikus kezelési technológia kidolgozása egyes magyar és japán fafajok színváltoztatása és homogenizálása céljából
4 838 000
4 838 000
TÉT_16-1-2016-0192
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Etológiai indíttatású robotviselkedés japán és magyar szociális környezetben
4 960 000
4 960 000
TÉT_16-1-2016-0193
Debreceni Egyetem
Nemklasszikus számítási modellek és alkalmazásaik
4 650 000
4 650 000


Utolsó módosítás: 2018. május 02.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás

A felfedező és az alkalmazott kutatások, valamint az innováció területén nagy számban beérkező pályázatok értékelvű szakmai bírálatához, a nyertes projektek szakmai beszámolóinak értékeléséhez és a szakpolitikai vélemények megalapozásához az NKFI Hivatal minden szakterületen bővíti szakértői adatbázisát.

Az NKFI Hivatal szakértői adatbázisába regisztrált szakemberek anonim szakértőként felelős közreműködői lehetnek annak az értékelési folyamatnak, amelyben a benyújtott pályázatok szakmai színvonalát, újdonságtartalmát, gazdasági hasznosulásának lehetőségét és a kért támogatási összeg indokoltságát kiemelt szempontként kell véleményezni.

A regisztrációt a szakértői adatbázisba az NKFI Hivatal honlapjának erre szolgáló regisztrációs felületén a „regisztráció” funkció kiválasztásával és a kért adatok megadásával, valamint a „Szakértő vagyok” pont kijelölésével lehet megkezdeni. A regisztráció folyamatos.

A szakértői regisztrációs űrlapon szereplő főbb adatok:

  • személyi adatok, elérhetőségek (melyek egy-egy szakértői feladatra kötendő megbízási szerződés elkészítéséhez szükségesek);
  • a szakmai és kutatási területek, kompetenciák besorolása (hogy a szakterületének leginkább megfelelő bírálatra kapjon felkérést);
  • a korábban már értékelt pályázatok témaköre;
  • jelenlegi és korábbi munkahelyek, érdekkapcsolatok (egy-egy szakértői feladattal való összeférhetetlenség előszűrése céljából), végzettség(ek), tudományos fokozat(ok),  legfontosabb publikációk és szellemi alkotások, amelyek a szakmai tapasztalatot mutatják;
  • idegennyelv-ismeret.

A szakértői adatbázisban regisztrált szakembereket az NKFI Hivatal a beérkező pályaművek szakmai bírálatára, a nyertes projektek szakmai beszámolóinak értékelésére és szakpolitikai vélemények megalapozásához kérheti fel.

Egy-egy pályázat értékelését párhuzamosan több felkért szakértő végzi. Az egyes pályázatok és beszámolók értékelésére, a szakvélemények elkészítésére a szakértői adatbázisból kiválasztott szakértővel az NKFI Hivatal eseti megbízási szerződést köt, amelyben arról is nyilatkozni kell, hogy a bírálót a pályamű bírálatának elkészítésében semmilyen összeférhetetlenségi ok nem akadályozza. A bírálónak az írásos szakvéleményt pályázattípustól függően 15-28 munkanapon belül kell elkészítenie, és az NKFI Hivatal bírálati fogadó rendszerén keresztül elektronikusan beküldenie.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK

További információk: a (06 1) 795 9500 telefonszámon és/vagy a szakerto_regisztracio@nkfih.gov.hu e-mail címen.

Az NKFI Alap 2024. évi Programstratégiája, a Neumann János Program végrehajtását támogatja, amelynek fókuszában az egyetemek, a kutatóintézetek és a gazdaság összekapcsolása áll. A 2024. évi Programstratégia kiemelt célja, hogy hozzájáruljon a magyar eredmények javításához az emberi erőforrások (kutatói utánpótlás, doktori képzésben résztvevők száma, STEM (MTMI) területen a felsőoktatásban tanulók száma) területén, az innovátor vállalkozások száma és aránya (termékinnovációt és / vagy folyamatinnovációt végrehajtó KKV-k száma és aránya) területén, valamint a szellemi tulajdonjogok (intellectual property, IP) (szabadalmak, védjegyek, formatervezési mintaoltalmak) területén.

Az alábbi táblázat a 2021-2024 közötti időszakra vonatkozó, az NKFI Alapból meghirdetni tervezett valamint meghirdetett felhívásokat és azok keretösszegét tartalmazza, évek szerinti bontásban.

  2021 2022 2023 2024
NKFI Alap  pályázatainak  keretösszege
(milliárd forint)
189,844 89,838 68,63 176,263*
  Konstrukció megnevezése/
Meghirdetett felhívás
(2021)
Összes keret
(Mrd Ft)
Konstrukció megnevezése/
Meghirdetett felhívás
(2022)
Összes keret
(Mrd Ft)
Konstrukció megnevezése/
Meghirdetett felhívás
(2023)
Összes keret
(Mrd Ft)
Konstrukció megnevezése/
Meghirdetett felhívás
(2024)
Összes keret
(Mrd Ft)
Innovációs Alaprész
2021-2024
Piacvezérelt vállalati KFI támogatása
Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása
2020-1.1.2-PIACI KFI
59,06     Fókuszterületi innovációs projektek támogatása
Fókuszterületi innovációs projektek támogatása
2023-1.1.1-PIACI_FÓKUSZ
35,00 KKV Fókuszterületi Innovációs Program
(Felhívás később jelenik meg)
50,00
Gyorsítósáv program
Gyorsítósáv
2020-1.1.5-GYORSÍTÓSÁV
3,00 Gyorsítósáv program
Gyorsítósáv
2021-1.1.4-GYORSÍTÓSÁV
12,85 Gyorsítósáv program
2023-1.1.2-GYORSÍTÓSÁV
2,00 Spin-off Program: kutatási eredmények piacravitele Gyorsítósáv program
2023-1.1.2-GYORSÍTÓSÁV
7,00
Iparjog
Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében
2020-1.1.3-IPARJOG,
2021-1.1.1-IPARJOG
0,40 Iparjog
Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében
2020-1.1.3-IPARJOG,
2021-1.1.1-IPARJOG
0,40 Iparjogvédelem
Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében
2020-1.1.3-IPARJOG,
2021-1.1.1-IPARJOG
0,50 Iparjogvédelmi Pályázat (IP)
Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében
2020-1.1.3-IPARJOG,
2021-1.1.1-IPARJOG
0,50
Nemzetközi programok
ECSEL közös EU-s programba való bekapcsolódás támogatása 
2019-2.1.3-NEMZ_ECSEL
;
Közös EU-s kezdeményezésekbe való bekapcsolódás támogatása 
2019-2.1.2-NEMZ
;
Az Egyesült Királyságban, Németországban és Ausztriában egyetemi tanulmányokat folytató magyar hallgatók hazai nyári gyakorlatának támogatása (2021-ben Hollandiára is kiterjesztve)
2020-1.2.1-GYAK;
Az EIT KIC társulásokban történő magyar részvétel támogatása
2021-1.2.1-EIT-KIC;
Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TÉT) együttműködés támogatása
2021-1.2.4-TÉT
;
A Magyar-Orosz alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása
2021-1.2.5-TÉT-IPARI-RU
;
Pályázat az ERA-NET COFUND és EJP COFUND programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására
2019-2.1.7-ERA-NET;
Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása
2020-1.2.3-EUREKA;
Horizont Európa Accelerator rásegítő pályázat
2021-1.2.2-EU_KKV
;
Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése
2021-1.2.3-EU_KP
;
Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása
2021-4.1.2-NEMZ_KI;
A magyar-marokkói alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása
2021-1.2.6-TÉT-IPARI-MA
3,50 Nemzetközi programok
Pályázat az ERA-NET COFUND és EJP COFUND programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására
2019-2.1.7-ERA-NET
;
Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása
2022-1.2.4-EUREKA
;
Horizont Európa Accelerator rásegítő pályázat
2021-1.2.2-EU_KKV
;
Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése
2021-1.2.3-EU_KP
;
Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása
2021-4.1.2-NEMZ_KI
;
A magyar-török alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása
2022-1.2.6-TÉT-IPARI-TR
;
Egyetemi tanulmányokat külföldön folytató magyar hallgatók nyári gyakorlatának támogatása
2022-1.2.3-GYAK
;
A magyar-üzbég alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása
2022-1.2.2-TÉT-IPARI-UZ;
A magyar-koreai alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása
2022-1.2.5-TÉT-IPARI-KR
6,00 Nemzetközi programok
Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése
2021-1.2.3-EU_KP
;
Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása
2021-4.1.2-NEMZ_KI
;
Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása
2022-1.2.4-EUREKA
;
A Horizont Európa Digitális Kulcstechnológiák (KDT) partnerségbe való bekapcsolódás támogatása
2022-1.2.8-KDT;
EUROSTARS – Az innovatív KKV-k partnerségi programban való magyar részvételének támogatása
2022-1.2.7-EUROSTARS;
Pályázat az ERA-NET COFUND, EJP COFUND és egyéb multilaterális programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására
2023-1.2.1-ERA-NET;
Pályázat a Horizont Európa európai partnerségek közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására
2023-1.2.2-HE_PARTNERSÉG;
Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TÉT) együttműködés támogatása
2023-1.2.4-TÉT
6,10 Nemzetközi Programok
HU-rizont Program
2024-1.2.3-HU-RIZONT;
Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TÉT) együttműködések támogatása;
Pályázat az ERA-NET COFUND, EJP COFUND és egyéb multilaterális programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására;
Pályázat a Horizont Európa európai partnerségek közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására;
Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása;
A Horizont Európa Digitális Kulcstechnológiák (KDT) partnerségbe való bekapcsolódás támogatása;
EUROSTARS – Az innovatív KKV-k partnerségi programban való magyar részvételének támogatása;
Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése (EU_KP);
Horizont Európa Accelerator rásegítő pályázat (EU_KKV);
Nemzetközi szakmai szervezetben való aktív részvétel támogatása kutatók és kutatási menedzserek részére (Networking+);
Teaming of Excellence 2025. kiírásra rásegítő pályázat,
Előkészítés alatt álló nemzetközi együttműködések.
17,155
Nemzetközi programokon belül meghirdetve.
(Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása 2021-4.1.2-NEMZ_KI)
  Nemzetközi programokon belül meghirdetve.   Nemzetközi programokon belül meghirdetve.   Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása
Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása
2021-4.1.2-NEMZ_KI;
0,10
            Nagyvállalati Fókuszterületi Innovációs Program
(Felhívás később jelenik meg)
15,00
            Innovációs Kockázati Tőkeprogram
(Felhívás később jelenik meg)
9,50
            Alkalmazott kutatási és innnovációs szolgáltatások fejlesztése
(Felhívás később jelenik meg)
2,50
Befektetés a jövőbe Alap
Befektetés a jövőbe
2020-1.1.6-JÖVŐ
7,00            
Alkalmazott kutatói hálózat fejlesztése
Alkalmazott Nemzeti Kutatóintézet-Hálózatban való részvétel
2021-1.1.2-AKH
1,63            
Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma
Egyetemi innovációs ökoszisztéma
2019-1.2.1-EGYETEMI ÖKO
2,46            
Start KKV Program
KKV START INNOVÁCIÓ
2020-1.1.1-KKV START
12,00            
    Kompetencia Központok
Kompetencia központok létrehozása és fejlesztése
2022-1.1.1-KK
20,60        
    Startup Program
Startup Program
2022-1.1.2-STARTUP
4,06        
        Inkubátor támogatási program
STARTUP FACTORY 2023
2023-1.1.3-STARTUP
5,75    
Kutatási Alaprész
2021-2024
Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági program és Kutatási témapályázatok ("OTKA")
Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági programok ("OTKA")
PD_21, FK_21, K_21, ANN_21, SNN_21
12,90 Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági program és Kutatási témapályázatok ("OTKA")
Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági programok ("OTKA")
PD_22, FK_22, K_22, ANN_22, SNN_22
13,50 Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és Fiatal kutatói kiválósági programok ("OTKA")
Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági programok ("OTKA")
PD_23FK_23K_23, SNN_23
13,50 Kiválósági alapú kutatási támogatások
(Felhívás később jelenik meg)
19,00
Élvonal - Kutatási Kiválósági Program
Élvonal – Kutatási Kiválósági Program
KKP_21
3,00 Élvonal - Kutatási Kiválósági Program
Élvonal – Kutatási Kiválósági Program
KKP_22
3,00    
Új Nemzeti Kiválósági Program
ÚNKP-21-1, ÚNKP-21-2, ÚNKP-21-3, ÚNKP-21-4, ÚNKP-21-5, ÚNKP-21-6
4,00 Új Nemzeti Kiválósági Program
ÚNKP-22-1, ÚNKP-22-2, ÚNKP-22-3, ÚNKP-22-4, ÚNKP-22-5, ÚNKP-22-6
0,828 Új Nemzeti Kiválósági Program
ÚNKP-23-1, ÚNKP-23-2, ÚNKP-23-3, ÚNKP-23-4, ÚNKP-23-5, ÚNKP-23-6
0,710 Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program
(Felsőoktatási intézmények által kiírt ösztöndíjpályázatok)
10,00
Kooperatív Doktori Program
Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj
KDP-2021
4,894     Kooperatív Doktori Program
Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj
KDP-2023
5,070
Mecenatúra pályázat
Mecenatúra pályázat
MEC_21
1,00         Tudományos mecenatúra program
Felhívás Tudományos Mecenatúra pályázathoz
MEC_24
1,00
            Research Grant Hungary
(Felhívás később jelenik meg)
6,00
            Nyugdíj - matching fund
(Felhívás később jelenik meg)
0,244
            Önköltség - matching fund
(Felhívás később jelenik meg)
0,264
            Proof of Concept: fejlesztési potenciál értékelés
(Felhívás később jelenik meg)
3,00
Tématerületi Kiválósági Program 2021
(Nemzeti-Egészség-Védelmi)

Tématerületi Kiválósági Program 2021
TKP2021
(A keretösszeg magában foglalja a TKP2021 Nemzetvédelem, nemzetbiztonság alprogramjához szorosan kapcsolódó Kooperatív Doktori Program Nemzetvédelmi Alprogram (NVKDP-2021) 1 milliárd Ft-os keretösszegét.)
75,00            
    Selye János Diáklabor hálózat kiépítése
Selye János Diáklabor hálózat kiépítése
2022-3.1.1-DIÁKLABOR
2,00        
Nemzeti Laboratóriumok Alaprész
2022
    Nemzeti Laboratórumok
Nemzeti Laboratóriumok létrehozása, komplex fejlesztése
2022-2.1.1-NL
26,60        

*A 2024. évi Programstartégia teljes keretösszege.

Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?