Horizont Európa
Kormányzati önerő alap garantálja, hogy a modellváltó egyetemek továbbra is aktív résztvevők maradhassanak a Horizont Európa projektekben
Kormányzati önerő alap garantálja, hogy a modellváltó egyetemek aktív résztvevők maradhassanak a Horizont Európa projektekben
2023. március 30.
A Horizont Európa projektekben résztvevő modellváltó egyetemek számára minden feltétel adott, hogy a konzorciumokban stabil és megbízható partnerek maradjanak. Az érintett szervezetek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból igényelhetik az Európai Bizottság diszkriminatív döntése miatt kieső uniós támogatás pótlását.

Ahogy arról már januárban beszámoltunk, az Európai Bizottság Kutatási és Innovációs Főigazgatósága (DG Research and Innovation) tájékoztató levélben, majd a Horizont program pályázói felületén is megerősítette, hogy „a 2021. évi IX. törvény alapján létrehozott magyar közérdekű vagyonkezelő alapítványok, illetve az általuk fenntartott bármely jogalany továbbra is jogosult pályázatot benyújtani, a pályázatok továbbra is befogadhatók és elbírálásra kerülnek. Ha a pályázat továbbra is támogatható marad úgy, hogy a magyar partner nem konzorciumi tagi formában járul hozzá a pályázat sikeréhez, akkor a támogatási szerződés aláírható, és az adott magyar jogalany társult partnerként maradhat a projektben, feltéve, hogy a felhívás feltételei nem zárják ki társult partnereket.”

Annak érdekében, hogy modellváltó egyetemek az uniós támogatás diszkriminatív, időleges elzárása ellenére is szakmai megvalósítói legyenek a Horizont Európa projekteknek, a magyar Kormány márciusban úgy döntött, hogy számukra a társult partnerként vállalt feladatok ellátásához a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosít fedezetet, első körben 5 milliárd forint keretösszeggel. A Kulturális és Innovációs Minisztérium folyamatosan figyelemmel kíséri a forrás lehívását annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló összeg emeléséről időben döntés születhessen, amennyiben az uniós támogatások diszkriminatív visszatartása ezt továbbra is szükségessé teszi.

A modellváltó egyetemeket arra bátorítjuk, hogy folytassák az aktív pályázást és éljenek a Horizont Európa projektekben való stabil és megbízható részvételt segítő hazai garancia alap által kínált támogatás igénylési lehetőséggel. Ehhez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal minden támogatást megad. Ennek részleteiről korábbi hírünkben adtunk tájékoztatást.

Utolsó módosítás: 2023. március 30.
Nyitott pályázati felhívások
PÁLYÁZZON ÖN IS!
Tekintse meg az aktuális nemzetközi beadású pályázati felhívásokat (Horizont Európa és Partnerségi konstrukciók), valamint a hazai beadású, rásegítő pályázatokat.
Megtekintés